hiteles NyomtatásMitikus lények - Törpék

Óriások | Álfok | Törpék | Mitikus állatok | Draugr

torpok

Az ősóriás Ymir testén élő férgekből jöttek létre. Lakhelyük Svartálfaheimr/Nidavellir. Olykor összekapcsolják őket a föld természetes erőinek a megtestesítőivel. Bár nem mindegyikük gonosz, legtöbbször még is rútak, ellenségesek, kapzsik és ravaszok. A völva jövendölésében két vezérüket is megnevezik: Mótszognirt és Durint.

torpe„Mester ott közöttük
Mótszognir lett,
a többi törpe őt
s Durint követte,
ember-alakot
formáltak ők
földből, a törpék,
Durin tudta így.”
(A völva jövendölése, 10.)

Hírhedt kovácsok. A mágikus tárgyak többsége tőlük származik. Viszonylag elég sok történetben megjelennek, mint például Fenrir megbéklyózása, Thor pörölyének az elkészítésénél vagy a legendás költészet mézsörének elkészítésénél. Félnek a fénytől, és emiatt az idejük nagy részét a hegyek gyomrában vagy Midgard alatt a föld legmélyebb zugaiban töltik. Egy Alvísz nevű törp, Thor lányának a kezét is meg akarta kérni, ám a Mennydörgő túljárt az eszén addig kérdezgetve őt a világ dolgairól, amíg a nap felkelt és ő kővé nem vált.

A völva jövendölésében három strófában sorolják fel a törpék neveit. Van akikről lentebb bővebb leírást is találsz. Mivel a magyar elnevezésből nem mindig világos hogy kikről van szó, ezért mellette megtalálhatjátok a törpék eredeti nevét is.

Magyar elnevezés

Törpék eredeti neve

„11. Felbukkanó, Tovatűnő
Északi és Déli,
Keleti és Nyugati,
Késleltető, Tolvajló
Sípoló, Surrogó,
Susogó, Sötétítő,
Mélyvizi, Öregvizi,
Mézfarkas, Öregapó,”

„11. Nyi és Nithi,
Northri és Suthri,
Austri és Vestri,
Althjof, Dvalin,
Nar és Nain,
Niping, Dain,
Bifur, Bofur,
Bombur, Nori,
An és Onar,
Ai, Mjothvitnir.
*

„12. Vízbúvó, Varázsbotos,
Felszél-Fia, Fenyegető,
Kötekedő és Kiáltós,
Tudor, Fürgeagy, Tűnékeny,
Sírlakó, Fényhozó
sorra a törpéket
- Hatalmast s Tanácstudót -
híven felszámláltam.”

„12. Vigg és Gandalf
 Vindalf, Thrain,
Thekk és Thorin,
Thror, Vit és Lit,
Nyr és Nyrath,
sorra a törpéket
- Regint és Rathsvithot -
 híven felszámláltam.”

„13. Leplező, Titkolózó,
Találó és Leleményes,
Heves és Körültekintő,
Kész-kezű, Határozott,
Dolgos és Kürtfaragó,
Dalia-ész, Öböl-lakó,
Lápföldi, Föld-laki,
Tölgypajzsos - törpék.”

„13. Fili, Kili,
Fundin, Nali,
Heptifili,
Hannar, Sviur,
Frar, Hornbori,
Fræg és Loni,
Aurvang, Jari,
Eikinskjaldi. ”

*An, Onar, Ai és Mjothvitnir magyarosított neve nem szerel Tandori Dezső által fordított Verses Eddában.

Ismert törpék

 
Név Leírás

Alfrik
Berling
Dvalin
Grer

Freyja mágikus nyakláncának, a Brisingamennek a készítői. A négy* törpe fizetségül azt kérte, hogy az istennő mindegyikükkel eltöltsön egy-egy éjszakát.

*Van ahol két törpét említenek a nyakék készítőjeként.

Alvísz

Egy napon megkérte Thor lányának, Thrúdnak a kezét. A Mennydörgőt ez annyira felháborította, hogy addig kérdezgette a bölcs törpét, ameddig fel nem kelt a nap és kővé nem változott. A történet egészét az Alvísz-énekben olvashatod.

Alvis„Ily rengeteg rúnát,
irdatlan ősi kincset
kinek keble is őriz?
Felfedem fondorlatom,
eszeden mégis túljártam:
véged van, törpe, napfényben,
s a terem, íme, tündököl.”

(Alvísz-ének, 35.)

Andvari

Nevének jelentése: óvatos, megfontolt. Képes volt hallá változni. Hatalmas vagyonát Loki lopta el tőle, oly módon, hogy amikor Andvari hallá változott, elkapta és csak akkor engedte szabadon ha átadja a kincseit. Amikor beleegyezett a cserébe, akkor a mágikus gyűrűjét az Andvaranautot elátkozta, hogy aki azt hordozza azt viszály és balszerencse fogja kísérni.

andvari„Átkozott az arany,
mely egykor Guszté volt,
végzete lesz ez, halálos,
két hű fivérnek,
ödlingek örömére
sosem válhat,
viszályt hoz kincsem,
senki kedvére nem hajt.”

(Regin-ének, 5.)

Austri
Nordri
Sudri
Vestri

Austri (kelet), Nordri (észak), Sudri (dél) és Vestri (nyugat). A világ megteremtésétől kezdve ők négyen tartják az eget.

Brokkr
&
Eitri

brokkr&eitriA kilenc világ (egyik) leghíresebb kovácsai akik - Loki kérésére - több mágikus tárgyat is készítettek. Ezek  a következők voltak: Draupnir (Odin mágikus gyűrűje), Gullinbursti (Freyr aranysörétű vadkanja) és Mjölnir (Thor legendás pörölye). *

*Bernáth István a két törpét Ivaldi-fiainak nevezi, de konkrétan az őket említő történetben nincs világosan leírva az, hogy ők Brokkr és Eitri lennének. Más források szerint, Ivaldi-fiai elképzelhetően a törpék nemzettségére utal (eszerint a törpék ősatyja Ivaldi). Amit mindenképp biztosra vehetünk, hogy Ivaldi-fiai készítették Sif aranyhaját, Odin lándzsáját a Gungnirt és Freyr hajóját a Skidbladnirt.

Kapcsolódó történet: Thor pörölye

Dáin
&
Nabbi

Ők hozták létre Freyja mágikus vadkanját, Hildisvinit.

torpok4Freyja szólott:
Háborodott Hyndla!
Hagymázos álmodó!
Hogy futna férjem
a holtak útján;
a vadkan, az vakít,
az aranysörtés
Hildiszvini: híven
készítette nekem két
dolgos kezű törpe,
Dáin és Nabbi a nevük. ”
(Hyndla-ének, 7.)

Bár név szerint nincs megemlítve, de feltételezhetőleg Dáin kovácsolta meg a Dáinsleif nevezetű kardot, amelyet ha egyszer kihúznak a hüvelyéből, addig nem lehet visszatenni amíg meg nem ölnek vele valakit. A kardot a dán király, Högni birtokolta. 

Fafnir

Hreidmar fia, aki bár eredetileg egy törpe volt, később hogy megtartsa az elátkozott Andvaranaut gyűrűt, sárkánnyá változott és így őrizte azt.

A történet teljes egészében a Regin-énekben olvasható.

Fjalar
&
Galar

Kvasir gyilkosai. A vérét egy korsóba (Oderir) és két dézsába (Son és Bodn) fogták fel. Ezután elkeverték mézzel és mézsört erjesztettek belőle. Aki ebből a különleges italból ivott az költővé vagy tudóssá vált.

Kapcsolódó történet: A költészet itala

Hreidmar

Regin, Fafnir, Otr, valamint Lofnheidr és Lyngheidr apja.

„...Az ázok előhozták Hreidmárnak a kincset, megtöltötték és lábra állították a vidrabőrt. Akkor még kívül is aranyat kellett halmozniuk, hogy beborítaná. Elkészültek ezzel, Hreidmár odament, észrevett mindjárt egy csupaszon maradt szőrszálat. Kérte, takarnák el azt is. Ódin ekkor előszedte az Andvaranantot, a gyűrűt, és befedte vele a szőrszálat...”

A történet teljes egészében a Regin-énekben olvasható.

Litr

Baldur temetésénél Thor útjába került, aki aztán felrúgta őt a halotti máglyára.

Kapcsolódó történet: Baldur halála

Nyi
&
Nithi

Nyi („újhold/Felbukkanó”) és Nithi („fogyó hold/Tovatűnő”) a hold fázisaihoz köthetőek.

Otr

Hreidmar fia, Regin és Fafnir testvére.

„...Volt egy bátyánk, Otrnak hívták - mondta Regin -, ő is gyakran járt a vízeséshez vidra képében. Fogott egyszer egy lazacot, leült a folyópartra, falatozni kezdett húnyt szemmel. Loki agyonverte egy kőhajítással. A pompás zsákmánynak az ázok nagyon megörvendtek, a vidra bőrét lenyúzták...”

A történet teljes egészében a Regin-énekben olvasható.

Regin

„...Hreidmár fia, Regin, aki ügyességben ugyan mindenkit felülmúlt, termetre mégis törpe maradt; okos volt, varázs-tudó...”

A róla szóló történet teljes egészében a Regin-énekben olvasható.