NyomtatásMitikus lények - Draugr

Óriások | Álfok | Törpék | Mitikus állatok | Draugr

 

Draugr

DraugrAhogy más kultúrák történeteiből tudjuk, hogy a mítoszok szerint nem éppen kedves és segítőkész lényekkel találkozhatunk, még akkor is, ha nem tettünk semmi rosszat. Kik is azok az oszlás szagát árasztó draugrok, akik sok más mitológiai társukhoz hasonlóan szívesen teszik pokollá az egyszerű halandók életét? A draugrok tulajdonképpen élőhalottak, akik nem a mostani filmek morgó-ténfergő zombijainak agyi szintjén állnak, hanem rendelkeznek némi értelemmel, és bizonyos varázsképességekkel. A folklór szerint egy draugr képes megnövelni testméretét és tömegét, az ehhez társuló szupererő pedig minden bizonnyal halálossá teszi őt az átlagos emberek ellen. Azonban egy draugr nemcsak súlyát és erejét használhatja, hanem közvetett módokon is végezhet kiszemelt ellenfelével, például azzal, ha őrületbe kergeti áldozatát, majd kiszívja a vérüket. Legyőzöttek húsát általában elfogyasztja.

draugrA draugrok képesek a jövőbe látni, átkot szórni bárkire, befolyásolni az időjárást, alakot váltani, és bármikor beléphetnek álmainkba is. Pusztító betegséget hozhatnak egy településre, de nappal még átmeneti sötétséget is képesek előidézni. Mágikus erejük jóvoltából még egy olyan állat is megkergülhet, ha a szerencsétlen jószág éppen egy draugr sírja közelében legelészett. Kivételes erejükkel általában kincset őriznek, de szívesen keserítik meg azoknak az életét, akik életük során megsértették őket, vagy valamilyen módon rosszat cselekedtek velük kapcsolatban. Néha csupán azért léteznek, hogy fájdalmat és pusztulást hozzanak az élőkre.

Mivel esetenként a draugrot nem sérthetik fegyverek, ezért ellenfelének puszta kézzel, csupán erejére és bátorságára támaszkodva kell győznie, általában akkor ér véget a küzdelem, ha a draugr visszakerül a sírjába.

Alakja tovább él népszerű számítógépes játékokban, például a Skyrimben, illetve különféle irodalmi művekben.

Forrás:
Bizzarium